Szandi - Amikor már mindent elveszítettem

Eltelt egy bizonyos idő, majd elkezdett hiányozni. Feloldottam a tiltást. Bejelöltem. Azt reméltem, hogy visszaigazol és írni fog. Amikor fél nap eltelt írtam neki egy üzenetet. Visszaigazolt, de nem írt utána.
Ádámmal és Zolival mentünk Gyurihoz társasozni és vízipipázni, majd megérkezett ő is. Nem éreztem aznap este iránta semmit. Barátságot akartam vele, de ahogy elkezdtünk újra beszélgetni, az érzések befigyeltek lassacskán. Akartam vele barátságot extrákkal, de még abba se ment bele, mert "túl sok érzelemmel járna". Mindenki azt mondja, hogy felejtsem el, és mindenkinek igaza van. Remélem egyszer eljutok odáig.
Na de szép is lenne az élet, ha ez lenne az egyetlen probléma az életemben. Nyáron minden szuper volt. Minden nap a barátaimmal voltam és nagyon jól elvoltunk. Ahogy vége lett a nyárnak, minden megváltozott. Alig találkozok velük és ez nyomasztó.
Az egyik vasárnap voltam a legjobb barátommal, Ádámmal uszodában és ő mondta, hogy Máté meg Gabi igazából engem nem is bírnak. Ez annyiban gáz, hogy Mátéval egy hónapja még együtt filmeztem, rengeteget találkoztunk, elmondtuk egymásnak a bajainkat és számíthattunk egymásra. Ez a kijelentés engem nagyon letört.
Majd jött az este, amikor beteg lettem, az orvosom kiírt 3 napra az iskolából. Amikor hazaértem, zenét hallgattam és fél órán keresztül sírtam Imire gondolva. Anyámék persze érzéketlenül rákérdeznek a dolgokra, nem segítve a helyzetemen. És most érzem azt, hogy nem csak szerelem miatt, de a barátok hiánya miatt is egyedül érezhetem magam.
Mindez még elviselhető volt egy bizonyos napig, amikor Ádám nekem megírta, hogy mennek Gabihoz, de Gabi nem szeretné, hogy én is menjek, Küldött képet arról a csajról, akiért odavan és a véleményemre volt kíváncsi. Azt mondtam erre, hogy Annamari szerintem szebb, erre elkezdte szidni őt, hogy az a csaj ocsmány és mindenki hányna tőle. Erre én megírtam neki, hogy én még mindig abban az univerzumban élek, ahol ő szép. Erre meg azt válaszolta azok után, hogy minden szarnak lehordta Annamari külsejét, hogy kb annyira szép, mint én. Itt nagyon kiakadtam rá, mert nincs joga lerondázni, ha én se szoktam őt. Írtam Iminek, aki Ádám mellett állt, sőt a beszélgetés odáig elfajult, hogy azt mondta, hogy azért nem jött össze velem másodjára, mert nem tetszik neki a személyiségem. Az első szakításunk után rájöhetett volna erre. Én úgy megharagudtam rá, hogy mondtam neki, hogy hagyjuk egymást a faszba. Még a baráti körből is kiléptem. Máté kijelentette, hogy ő engem nem is szeret és nem is utál azok után, hogy sokat filmeztünk együtt, egész nyáron hajtott rám, sőt Ádám szerint szerelmes is volt belém.
Azután beszéltem talit Mátéval, de lemondta a drágalátos csapat miatt. Végül Ádám engem is hívott a csapatos talira és visszarakott a csoportba, amikor fura érzéseim lettek....

Szandi - És amikor azt hiszed, hogy minden alakul, akkor zuhansz a mélybe

Találkoztam Imivel. Nem kellett volna. Végig barátként kezelt és mehetnékje volt. Azt hittem, hogy minden rendbe jöhet, de tévedtem.. Kijelentette, hogy ő egy "kő" és nem szeret semmit. Erre annyit mondtam neki, hogy akkor hazudott nekem a kavarásunk estéjén, de ő azt állította, hogy nem. Aznap este azt mondta, hogy szeret... Megkérdeztem tőle, hogy mit érez, de csak azt hajtogatta, hogy hiába szeret, nem illünk össze. Azt mondta, hogy erőszakos vagyok, hogy olyan vagyok, mint Ádám, csak én nem behisztizek, ha valami nem úgy van, ahogy szeretném, hanem odavonszolom az embert és kitartok, amíg nem lesz az, amit szeretnék. Kérdezem én: Miért baj az, ha valaki kitartó? Nem akar most egy ideig barátnőt, mert "az csak fájdalommal jár". Ha szeretjük egymást, akkor is ennyire számít az, hogy összeillünk e? Vagy nem szeret és csak ezt mondta, hogy lekoptasson, de nekem ne fájjon? Láttam az érzéseit a szemében. Amikor közeledtem hozzá, akkor láttam rajta, hogy alig bírja ki, hogy ne legyen valami. "Ne kísérts" -mondta.
Amikor századjára se jutottunk előrébb, akkor elváltak útjaink. 10 másodperc múlva a szemem az érzelmeim szökőkútjaként funkcionált. 10 percen keresztül sírtam, és néztem, ahogy elsétál ezt nem sejtve. Ráírtam Annamarira, hogy kijön e eléjük. Kijött és egy órán keresztül beszélgettünk a hidegben, még az éjféli kívánságunk is együtt volt. Legalább amíg vele voltam, nem sírtam. Hazamentem és sírva aludtam el. Mint egy kisgyerek, aki az anyja után sír, én a szerelmemért hullattam könnyeimet. Talán sose lesz már közös csókunk, soha nem fogom magam mellett tudni. Nem fogom hallani a hangját, amikor becézget, nem lesz együtt töltött éjszakánk. Nem fogunk kézen fogva sétálni, hogy megmutassuk a világnak, hogy bekaphatják, mert boldogok vagyunk, Talán egy ideig nem is leszek boldog. Remélem nem fog elfelejteni. Nem fogja elfelejteni, hogy mennyire szerettem és mennyire szeretem még ma is. Letiltottam. Nagyon nehéz volt. Mint egy idióta, bámultam a profilképe és megpusziltam a laptopom képernyőjét. Érzékeny búcsút vettem tőle. A facebook üzenete: ,,Letiltottad a felhasználót. Sajnáljuk, hogy ezt kellett tenned." Hát én még mennyire sajnálom...
Tegnap elkezdtem egy leszbikus sorozatot, a Faking it-et és nagyon tetszett, sajnos ma már megnéztem a maradék részeit. Várom a folytatását nagyon. Lenyomtam egy 3 és fél órás edzést a konditeremben.Sajnos holnap az ünnepek miatt nem lesz nyitva. Pedig komolyan ez tart életben.
Úgyhogy most egyedül vagyok.
Tegnap voltam Rebinél. Ott volt még Merci, Janka, Szilvi, Panni. Pillecukrot sütöttünk gyertyával. Jó volt a hangulat. :)
Ma meg be kellett volna menni a templomba, mert reformáció napja és az én drága református iskolám kötelezővé tette. Én nem mentem, sőt anyáéknak meg se mondtam, hogy menni kellett volna. Várom a fejmosást az osztályfőnöktől és egyúttal telibe is szarom.

Remélem a jövő nem fog velem ennyire kibaszni. 

Szandi - Azt hiszem, minden alakul

Kezdek kijönni a depresszióból. Bár anyám még ragaszkodott, hogy elmenjek egy pszichológushoz, aki ízléstelenül sminkeli magát és 10 perc után kiidegelt. Amikor elmondtam neki, hogy lefeküdtem Imivel, akkor az volt a téma már csak. Én kijelentettem anyának, hogy én oda nem megyek, ahhoz erőszakot kell alkalmaznia. Nem is mentem. Unokatesómmal vettünk kondi bérletet, és amelyik nap nem dolgozik, mindig megyünk most már. Azóta sokkal jobb a kedvem. Tegnap volt egy buli féleség Máténál. Ott volt Gabi, Ádám, Petra, Gyuri, Máté, Lali, Imi és én. Először kártyáztunk. (bang) Ha elveszted egy életed, akkor az egy felest jelent. Így elég sokat ivott Imi, míg én kb. semmit:D Majd felelsz vagy merszeztünk. Le kellett kapnom Gabit, aki szörnyen csókol. De persze csak a játék kedvéért csináltam meg. Majd amikor már oldott volt a hangulat nagyon, mi bementünk a szobába Imivel és elkezdtünk őszintén beszélgetni. Azt mondta, hogy nem azért szakítottunk, mert már nem szeretett és az előbbi egy hazugság volt. Amikor már józanodott azt is mondta, hogy ő még engem mindig szeret... Ráadásul nagyon. Ez nekem nagyon érzelem előhozó volt. Az este további idejében majdnem csak smároltunk. Rájöttem, hogy még én is szeretem és ő is engem nagyon. És ilyenkor elgondolkozok azon, hogy akkor miért nem vagyunk együtt. Kéne adni ennek a kapcsolatnak egy 3. esélyt? Hazakísértem, mert volt benne egy kis alkohol.Akkor is egyszer megálltunk és hosszan csókolóztunk. Olyan jó volt. Ma reggel meg írt. Azt mondta, hogy az este sokat gondolkozott, de még mindig nem tudja, hogy mi legyen. Az a baj, hogy én se tudom. Én csak a tényeket tudom. Szeretjük egymást. Nem akarok nélküle élni...

Rebi-Mélypont

Életem legnehezebb napjai,sosem voltam még így elkeseredve.Ilyen mélyen se jártam még hogy olyan szinten összevagdostam magam hogy menni se tudok.És persze hogy mikor teljesen végig van vagdosva a lábam akkor kell iskolába szoknyába menni.Próbáltam én valamennyire eltakargatni meg fekete harisnyát vettem,abba reménykedve hogy nem veszik észre de nem sikerült elkerülni a figyelmet.Cseppet se volt megalázó,áhh dehogy.Ott mutogattak rám meg röhögtek,gondolhatjátok mit éreztem.Hazamentem,elővettem a pengém és tovább vagdostam magam és most tartok itt hogy menni is alig tudok.Hát szép vagyok mondhatom.Senkim sincs tényleg és nem tudom mit kéne magammal kezdeni,a zene segít,már évek óta az tartja bennem a lelket,főleg a Papa Roach és a Leander Rising.

Még egy ideig várok és harcolok ameddig bírom de már haldoklok.Vérzek.Senkim sincs.Elgyengültem.Szép se vagyok,jó alakom meg pláne nincs.Olyanra lenne szükségem aki szeret és foglalkozik velem,megölel ha szükségem van rá,támogat de arra várhatok...

  

                                            Napi Reby zene:)

Ui.:Kellemes szünetet mindenkinek,puszi <3

Szandi - STAY STRONG

Nem kérek mást, csak maradj erős! Erős ma, erős holnap, erős minden nap. Tudom, nem könnyű az élet. Sokszor ad olyan pofonokat, amelyeket nem tudsz kivédeni, és addig csinálja, amíg a padlóra nem kerülsz. De nem az a lényeg, hogy hányszor vagy ott, az a lényeg, hogy tudj felkelni onnan, még ha fáj is. Nem szégyen, ha sírsz. Az mindig jó stressz oldó. Én csak arra kérlek, hogy küzdj! Ne vágd magad, az nem megoldás. Lehet egy pillanatra annak tűnik, de ha eltűnik a probléma, a hegek megmaradnak, amelyek emlékeztetni fognak rá, és az amúgy se szép! Egyél csokit, menj el sportolni, nézd a kedvenc sorozatodat, filmedet! Mindenkinek van egy olyan időszaka, amikor egyedül érzi magát, de ez csak átmeneti. Lehet, hogy valójában nincs is egyedül, csak úgy érzi. De sose vagy igazán egyedül, ott van a családod vagy a barátaid, még az is jó, ha csak 1-2 ember, ha ők igazán. Ha barátságról van szó, nem számít a távolság se, bár nehezebb, mert nem tudjátok egymást megölelni, nincsenek közös élmények, de néha egy biztosabb támasz. Amikor úgy érzed, hogy minden elveszett, csak gondolj arra, hogy az életed még így is százszor jobb, mint másoknak. Vannak helyek, ahol nincs víz. Ahol a kincset, a márkákat felváltja egy pohár víz. Helyek, ahol éheznek, egy darab kenyérnek is nagyon örülnének. Vannak emberek, akiket elhagytak a szüleik, meghaltak. És még nem is beszéltünk a rákos emberekről, akik tudják, hogy a napjaik meg vannak számlálva. Ezek az emberek vagy feladják és depresszióba esnek vagy felállnak és küzdenek. Neked is küzdened kell, tudván hogy ők azt teszik, pedig nekik sokkal nehezebb.

Szandi - Az élet megy tovább..

Mától őszi szünet. Ezt az estét Originals részek nézésével töltöm és van egy gyanúm, hogy a szünet további részében is ezt fogom csinálni. A mai nap nehezen indult. Nem akartam suliba menni, felkelni, így anyát győzködtem, hogy ne kelljen. Nem sikerült. El kellett mennem a suliba, az eső szó szerint szakadt, de anya szerencsére elvitt. Egész tűrhető volt az egész. Hazaérve rengeteget ettem. Pénteken lesz Zoli szülinapi bulija, de arra se mehetek, mert anyám a múltkori berúgásom miatt nem enged. Amikor már a lelki állapotom kezdett normálissá válni, megláttam, hogy az egyik drága osztálytársam ma egy éve jár a pasijával... Ez olyan aranyos. Ilyenkor hirtelen dühkitörésem lesz. Miért jön neki össze, ha nekem nem? Miért lehet ő szép, csinos, boldog, ha én nem? Miért van az, hogy ami egyeseknek könnyen jön, másoknak nagyon nehezen? Nekem miért csak ilyen "egy havi" kapcsolataim vannak? Én alacsonyabb rendű lennék, mint más? Sose értettem, hogy ez hogy működik. Remélem egyszer eljön az én időm is a boldogságra. Jelenlegi céljaim: × fogyni 10 kg-ot × kipihenni magamat × megnézni az Originals első két évadát × megnézni az Amerikai Horror Sztori 4. évadának eddig kiadott részeit. |És már csak azt remélem, hogy ez a szünet jó lesz. Megbeszéltem unokatesómmal, hogy jövő hónapban veszünk kondi bérletet, és megyünk rendszeresen. Jelenleg nem vágyok másra, mint egy ölelésre valakitől, aki szeret, egy csókra valakitől, akit szeretek, egy nutellás palacsintára és egy nagy alvásra. Ez lenne számomra a boldogság. De sajnos szerelem nincs, ölelést nem kapok, mert tök egyedül vagyok a házban (anya meg már alszik). nutellás palacsinta az még van, de ma már ettem kettőt, szóval nem kéne, aludni meg még nem akarok... Szóval egyértelmű, hogy nem vagyok boldog. Lehet nem kéne feltételekhez kötnöm a boldogságomat, de hitegethetném magamat, hogy majd jön magától, de ezek nélkül nem lennék akkor se az. :/

Szandi - Ennél szörnyűbb nem lehet

Sötét és fájdalmas.. jelenleg ezt nevezném életnek. Bizonyára ti is ismeritek azt az érzést, amikor sokan vagytok, de mégis egyedül érzitek magatokat. Na most pontosan így érzek. A sulimban jelenleg 10.-es vagyok. Nem mondanám, hogy abszolút népszerűtlen, de nem is népszerű. Vannak barátaim, ha nevezhetjük egyáltalán annak őket. Benne vagyok egy 9 fős baráti társaságban. Ebben vannak fiatalabbak meg idősebbek, de főleg az osztálytársaim és csak lányok. Eléggé fiús itt mindenki. Nem is ez a baj.. a probléma az, hogy abból a 8 főből (mert én vagyok a 9.) 2-nek ha számítok igazán. A többiek is szeretnek, de észre se veszik, ha van valami probléma. Nem sírhatok a vállukon, nem ölelnek meg a nehéz időkben, nem mondhatom el nekik, hogy mennyire a pokolba kívánok mindent és magamat is.Van egy 8.-os barátnőm, de most vele is összekaptam, mert volt egy buli, ahol először életemben ittam és annyira nem tudtam, mit csinálok, nem is emlékeztem a dolgokra. Hogy mi volt, azt másnap tudtam meg. Kiderült, hogy lekaptam a legjobb barátomat, aki az ő exe és még mindig szereti. A legrosszabb az volt, hogy nem is ellenkezett... Meg lekaptam még egy barátomat. Na akkor fogadtam meg, hogy soha többet nem iszok. Viszont Annamarit se értem. Mondja, hogy haragszik rám, utál, de mégis egész nap a nyomomban van, mint egy puli kutya, mert azt mondja, hogy attól még barátok vagyunk, hogy most utál. Csak én tartom ezt logikátlannak? Ha utál, kerüljön el, ne öleljük meg egymást, ne nevezzük egymást barátnak, ne mondjunk el mindent egymásnak, hanem hagyjuk egymást. Ráadásul még anyám is idegesít ezen felül. Az előző barátommal nagyon megviselt a szakítás, és anya elzavart pszichológushoz, aki csak felidegesített. Megmondtam neki, hogy többet nem megyek. Most meg van egy olyan szokása, hogy leül mellém, amikor gépezek és nézi, hogy mit csinálok. Kinek van erre szüksége? Komolyan jelenleg az tart életben, hogy holnap van az utolsó tanítási nap, és őszi szünet. Szerintem én csak azért vagyok még életben, mert meghalni nincs bátorságom. Néha a netes barátaim többet segítenek, mint az élőben jelen lévők. Ez azért elég fájdalmas.. Könyvet kéne írnom a szar életemről, apa nélkül, igazi barátok nélkül egyedül a nagy világban szerelem nélkül. Jövő hónaptól megyek majd kondizni egy barátnőmmel és az unokatesómmal. Veszek majd havi bérletet. Azt remélem, hogy látszódni fog rajtam, jobban fogok kinézni. Jobban észrevesznek a fiúk. Nem én leszek a leggázabbul kinéző lány. A jelenlegi 60kg-ommal úgy érzem, magam, mint egy 100kg-os nő. 50 kg most a cél. Remélem elérem. Lehet akkor boldogabb leszek. Remélem... És amikor úgy érzed, hogy hülyébb dolog nem történhet, megírta a legjobb haverom, hogy ő le akar velem feküdni. Nevessek vagy sírjak? Ez megerősíti, hogy többet nem iszok. Főleg vele nem.. Mi történhetne akkor?