A nappal egyre hosszabb, a nap többet süt, már nem fagy le a lábam leggingsben. Eljött az idő, hogy a közérzet is jobb. Januárban... A tavasz kicsit korán jön, de én úgy érzem, hogy nem hiába. Végre nem 5 perces káromkodással indulok útnak reggelente a kattogó biciklimmel az utolsó percekben.
A napjaim ugyanúgy kezdődnek, suliba menet füles be. A cél túlélni a napot, hogy este legyen. No de miért olyan fontos is nekem az este? Miatta. Ez az alkalom, hogy beszélgessünk egyáltalán facebookon és skypeon Mátéval és még néha a konditeremben is.
Tévedtem. Nagyon nagyot, amikor azt hittem, el fognak múlni az érzéseim iránta. Ez nem csak egy szimpla fellángolás, Imádom. Nincs mit hozzáfűzni. Nem tudnék nélküle élni. Ő az, aki miatt várom a hétvégéket és nem csak egy újabb kihívásnak tartsam, amikorra szervezni kéne egy programot, nem mintha az nehéz lenne. Tegnap voltunk egy hetesek, és nekem mindent jelent ez a srác. Tegnap átszökött a női részlegre a konditeremben, mert látni akart. Mintha büszke is lenne arra, hogy a barátnője vagyok. Megölel, megcsókol, érzem, hogy szeret. És én is őt. Vele gyorsan telik az idő és nem akarok megállni.
A jó hír az, hogy valószínűleg kivételesen nem egyedül fogom ünnepelni a Valentin napot, bár mivel fiúból van, van esély arra, hogy elfelejti, akkor viszont nagyon kikap :D
Máté lejött hozzánk. Az egyik csabai barátnőm ajánlására lehívtam kártyázni. De azért egy kicsit ki is toltam vele, mert hívtam sok rokont, hogy valamennyire megérezze, hogy mit éltem át. Édes a bosszú. :D Elé mentem, majd amikor ideértünk, előkerült a magyar kártya. Nem tud kártyázni, erre nagyon hamar rájöttünk, ezért az idő nagy részében próbáltam neki elmagyarázni hogyan kell snapszerezni részleges sikerrel. Utána bevonultunk a szobába Comedy Centralt nézni, anyám meg szokás szerint zaklatott az evéssel. Ezért elkezdtem enni, de elég durván, és közben mentek Máté poénjai a tv-ben hallott dolgokhoz csatlakozva és konkrétan majdnem megfulladtam a röhögéstől és egyszer nőiesen kiköptem röhögés közben egy falatot. Természetesen nem zavartattam magam, ő meg jót mulatott rajtam. Később lefeküdtünk az ágyamra és elkezdünk beszélgetni. 1 órának tűnt az az 5 óra beszélgetés mindkettőnk számára. Majd hívta az anyja és haza kellett mennie, de mivel most volt itt először elkísértem egy darabig, de akkor meg nem akart elengedni. Vagy 10x megölelt és elég érdekesen nézett rám. Utána valamelyik nap lementem hozzá és Vámpírnaplók részeket néztünk, de szokás szerint nem a filmet néztük. Azután az este után elkezdett szíveket írogatni, nagyon találkozni akart, és szép lassan megszeretett. Mindig írta, hogy mennyire hiányzom neki, és minden olyasmit, amit eddig csak elképzeltem, de azt hittem, sosem fogom tőle hallani. Olyanok voltunk, mint egy pár. Sokszor bejött a suliba és a szülinapom előtt megkérdezte egy nappal, hogy leszek e a barátnője. Ő volt az első, aki felköszöntött. Szebb szülinapi ajándékot nem is kaphattam volna.
Tegnap lementem hozzá, és akkor éreztem meg, mennyire szeret. Azt a szeretetet, amit kaptam tőle, el se tudom mondani. Annyi csókot, annyi szenvedélyt és gyengédséget kaptam, hogy végre úgy érezhettem, fontos vagyok. Majd elmentünk Gyuriékhoz és ott is már olyanok voltunk, mint egy igazi pár. Az este maga nagyon jó volt. Én voltam az egyetlen lány. Főztünk teát és tettünk bele málnát és málnaszörpöt. Zenét hallgattunk, társasoztunk, malmoztunk, birkóztunk, memóriajáték is volt. és mindez ital nélkül. Viszont volt egy baj, ami most belülről emészt. Amióta úgy érzem, hogy szeret, a rajongásom csökken és csökken. Mintha a tiltott gyümölcs megszerzése után a vágy amit bennem keltett lecsökkent volna hirtelen. Már nem gondolok rá annyit, mint régen. Nem várom annyira a talikat, mint régen. A közelsége nem hoz lázba annyira, mit régen.. Mintha minden eltűnt volna egyik pillanatról a másikra. A probléma az, hogy ez nem az első alkalom. Volt már ilyen velem, sokszor. Hihetetlenül kétségbe vagyok esve, Remélem ez csak egy átmeneti állapot, mert szeretem, ezért nem akarom megbántani, nem akarok nélküle élni, sokáig vele akarok lenni. Talán csökkentek az érzéseim iránta, de még mindig érzem, hogy szeretem, és ő meg egyre jobban engem. Nem akarok csalódást okozni se neki, se magamnak. Szandi, nem teheted!
Küzdeni fogok az edzésben is. Ha elfáradok, csinálom tovább. Ígérem!
Ma viszont újra vasárnap van. Tanulni kell. Dolgozatok, 8kor hazaérések, kondi, kitartás hiánya, alvási problémák, csak a szokásos...
A találkozó nem volt rossz, mindenki úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Ádámmal is megbeszéltük, hogy mi van és megígérte nekem, hogy most már mindenhova hívni fognak. A maradék reménységem a csapat normális tagjaiban volt. A csapathoz a régi jó emlékek kötöttek olyannyira, hogy nem tudtam őket elengedni, nem ment. Mátéval éreztem legjobban magam, ezért neki gyakran írtam. Jó barátnak tartottam. Tetszett a személyisége, a kockahasa, a jó segge és minden, amit egy függő kondis teste adhat külsőleg. Viszont amikor azt hittem, hogy ő az, aki igazán szeret, aki nem hagy el, aki mindig velem lesz, nagyot tévedtem. Mindig azt vártam, hogy írjon, de mindig én írtam neki. Ez az elutasítás csak azt váltotta ki belőlem, hogy el akartam érni, hogy ő írjon rám. Egyre többet gondolta rá, egyre jobban látni akartam.
.Megbeszéltem vele nagy nehezen, hogy filmezni fogunk, de mindig annyiban maradt, viszont volt 1-2 tali, amikor elmentünk sétálni, és kiváltott belőlem egy rajongást. Egyre több baráti beszélgetésem, skypeolásom szólt róla, a barátaim agyára mentem vele. Aztán eljött a várva várt filmezés...
Ezt a két filmet néztük meg. Az első filmnél beszélgettünk is közbe, majd rádőltem a mellkasára és úgy folytattuk, amikor megfogta a kezem. Minden percét élveztem. A második filmnél, pedig rengetegszer megölelt és egyszer csak lekapott. Emiatt a második film cselekményére nem nagyon emlékszem.
Két nap múlva találkoztunk, nagy nehezen elhívtam sétálni (nem akart, mert hideg volt) és elmentünk Ádámhoz. Ádám ágyán olyan szenvedélyesen smároltunk, hogy komolyan elhittem, hogy érez irántam valamit. Még Ádám is azt hitte. Csókkal köszönt el. Olyanok voltunk, mint egy szerelmes pár.
Másnap viszont megírta, hogy ő nem hiszi, hogy valaha is belém fog szeretni, de lehetünk barátok extrákkal. Hát köcsög húzás volt tőle... A rajongásom csak nagyobb és nagyobb lett.
Sokszor lemondtam róla, de értelmetlen kísérletezések sorozata volt minden. Főleg amiatt, mert mindenki ezt látta jónak körülöttem.
De hiába próbáltam magamnak hazudni, mégis ő volt reggelente az első gondolatom, és esténként az utolsó. Az ő illatát éreztem mindenhol, annyira a fejemben maradt. Mindenhol őt kerestem, a kondiban a hangját, a biciklitárolóban a biciklijét. Minden mellettem elhaladó buszban az arcát kerestem. Minden hétköznapot úgy éltem túl, hogy tudtam, hogy este beszélhetünk és már csak azért érdemes túlélni a napot. A konditeremben miatta futottam annyit amennyit. Nem álltam meg. Amikor az volt a gondolatom, hogy na most elég, eddig bírtam, ennyi volt, sebességet növeltem, mert én azért is megcsinálom és büszke lesz rám, és ha olyan leszek, talán megszeret. Hetekig így teltek a napjaim...
Eltelt egy bizonyos idő, majd elkezdett hiányozni. Feloldottam a tiltást. Bejelöltem. Azt reméltem, hogy visszaigazol és írni fog. Amikor fél nap eltelt írtam neki egy üzenetet. Visszaigazolt, de nem írt utána.
Ádámmal és Zolival mentünk Gyurihoz társasozni és vízipipázni, majd megérkezett ő is. Nem éreztem aznap este iránta semmit. Barátságot akartam vele, de ahogy elkezdtünk újra beszélgetni, az érzések befigyeltek lassacskán. Akartam vele barátságot extrákkal, de még abba se ment bele, mert "túl sok érzelemmel járna". Mindenki azt mondja, hogy felejtsem el, és mindenkinek igaza van. Remélem egyszer eljutok odáig.
Na de szép is lenne az élet, ha ez lenne az egyetlen probléma az életemben. Nyáron minden szuper volt. Minden nap a barátaimmal voltam és nagyon jól elvoltunk. Ahogy vége lett a nyárnak, minden megváltozott. Alig találkozok velük és ez nyomasztó.
Az egyik vasárnap voltam a legjobb barátommal, Ádámmal uszodában és ő mondta, hogy Máté meg Gabi igazából engem nem is bírnak. Ez annyiban gáz, hogy Mátéval egy hónapja még együtt filmeztem, rengeteget találkoztunk, elmondtuk egymásnak a bajainkat és számíthattunk egymásra. Ez a kijelentés engem nagyon letört.
Majd jött az este, amikor beteg lettem, az orvosom kiírt 3 napra az iskolából. Amikor hazaértem, zenét hallgattam és fél órán keresztül sírtam Imire gondolva. Anyámék persze érzéketlenül rákérdeznek a dolgokra, nem segítve a helyzetemen. És most érzem azt, hogy nem csak szerelem miatt, de a barátok hiánya miatt is egyedül érezhetem magam.
Mindez még elviselhető volt egy bizonyos napig, amikor Ádám nekem megírta, hogy mennek Gabihoz, de Gabi nem szeretné, hogy én is menjek, Küldött képet arról a csajról, akiért odavan és a véleményemre volt kíváncsi. Azt mondtam erre, hogy Annamari szerintem szebb, erre elkezdte szidni őt, hogy az a csaj ocsmány és mindenki hányna tőle. Erre én megírtam neki, hogy én még mindig abban az univerzumban élek, ahol ő szép. Erre meg azt válaszolta azok után, hogy minden szarnak lehordta Annamari külsejét, hogy kb annyira szép, mint én. Itt nagyon kiakadtam rá, mert nincs joga lerondázni, ha én se szoktam őt. Írtam Iminek, aki Ádám mellett állt, sőt a beszélgetés odáig elfajult, hogy azt mondta, hogy azért nem jött össze velem másodjára, mert nem tetszik neki a személyiségem. Az első szakításunk után rájöhetett volna erre. Én úgy megharagudtam rá, hogy mondtam neki, hogy hagyjuk egymást a faszba. Még a baráti körből is kiléptem. Máté kijelentette, hogy ő engem nem is szeret és nem is utál azok után, hogy sokat filmeztünk együtt, egész nyáron hajtott rám, sőt Ádám szerint szerelmes is volt belém.
Azután beszéltem talit Mátéval, de lemondta a drágalátos csapat miatt. Végül Ádám engem is hívott a csapatos talira és visszarakott a csoportba, amikor fura érzéseim lettek....
Találkoztam Imivel. Nem kellett volna. Végig barátként kezelt és mehetnékje volt. Azt hittem, hogy minden rendbe jöhet, de tévedtem.. Kijelentette, hogy ő egy "kő" és nem szeret semmit. Erre annyit mondtam neki, hogy akkor hazudott nekem a kavarásunk estéjén, de ő azt állította, hogy nem. Aznap este azt mondta, hogy szeret... Megkérdeztem tőle, hogy mit érez, de csak azt hajtogatta, hogy hiába szeret, nem illünk össze. Azt mondta, hogy erőszakos vagyok, hogy olyan vagyok, mint Ádám, csak én nem behisztizek, ha valami nem úgy van, ahogy szeretném, hanem odavonszolom az embert és kitartok, amíg nem lesz az, amit szeretnék. Kérdezem én: Miért baj az, ha valaki kitartó? Nem akar most egy ideig barátnőt, mert "az csak fájdalommal jár". Ha szeretjük egymást, akkor is ennyire számít az, hogy összeillünk e? Vagy nem szeret és csak ezt mondta, hogy lekoptasson, de nekem ne fájjon? Láttam az érzéseit a szemében. Amikor közeledtem hozzá, akkor láttam rajta, hogy alig bírja ki, hogy ne legyen valami. "Ne kísérts" -mondta.
Amikor századjára se jutottunk előrébb, akkor elváltak útjaink. 10 másodperc múlva a szemem az érzelmeim szökőkútjaként funkcionált. 10 percen keresztül sírtam, és néztem, ahogy elsétál ezt nem sejtve. Ráírtam Annamarira, hogy kijön e eléjük. Kijött és egy órán keresztül beszélgettünk a hidegben, még az éjféli kívánságunk is együtt volt. Legalább amíg vele voltam, nem sírtam. Hazamentem és sírva aludtam el. Mint egy kisgyerek, aki az anyja után sír, én a szerelmemért hullattam könnyeimet. Talán sose lesz már közös csókunk, soha nem fogom magam mellett tudni. Nem fogom hallani a hangját, amikor becézget, nem lesz együtt töltött éjszakánk. Nem fogunk kézen fogva sétálni, hogy megmutassuk a világnak, hogy bekaphatják, mert boldogok vagyunk, Talán egy ideig nem is leszek boldog. Remélem nem fog elfelejteni. Nem fogja elfelejteni, hogy mennyire szerettem és mennyire szeretem még ma is. Letiltottam. Nagyon nehéz volt. Mint egy idióta, bámultam a profilképe és megpusziltam a laptopom képernyőjét. Érzékeny búcsút vettem tőle. A facebook üzenete: ,,Letiltottad a felhasználót. Sajnáljuk, hogy ezt kellett tenned." Hát én még mennyire sajnálom...
Tegnap elkezdtem egy leszbikus sorozatot, a Faking it-et és nagyon tetszett, sajnos ma már megnéztem a maradék részeit. Várom a folytatását nagyon. Lenyomtam egy 3 és fél órás edzést a konditeremben.Sajnos holnap az ünnepek miatt nem lesz nyitva. Pedig komolyan ez tart életben.
Úgyhogy most egyedül vagyok.
Tegnap voltam Rebinél. Ott volt még Merci, Janka, Szilvi, Panni. Pillecukrot sütöttünk gyertyával. Jó volt a hangulat. :)
Ma meg be kellett volna menni a templomba, mert reformáció napja és az én drága református iskolám kötelezővé tette. Én nem mentem, sőt anyáéknak meg se mondtam, hogy menni kellett volna. Várom a fejmosást az osztályfőnöktől és egyúttal telibe is szarom.
Kezdek kijönni a depresszióból. Bár anyám még ragaszkodott, hogy elmenjek egy pszichológushoz, aki ízléstelenül sminkeli magát és 10 perc után kiidegelt. Amikor elmondtam neki, hogy lefeküdtem Imivel, akkor az volt a téma már csak. Én kijelentettem anyának, hogy én oda nem megyek, ahhoz erőszakot kell alkalmaznia. Nem is mentem. Unokatesómmal vettünk kondi bérletet, és amelyik nap nem dolgozik, mindig megyünk most már. Azóta sokkal jobb a kedvem.
Tegnap volt egy buli féleség Máténál. Ott volt Gabi, Ádám, Petra, Gyuri, Máté, Lali, Imi és én. Először kártyáztunk. (bang) Ha elveszted egy életed, akkor az egy felest jelent. Így elég sokat ivott Imi, míg én kb. semmit:D Majd felelsz vagy merszeztünk. Le kellett kapnom Gabit, aki szörnyen csókol. De persze csak a játék kedvéért csináltam meg. Majd amikor már oldott volt a hangulat nagyon, mi bementünk a szobába Imivel és elkezdtünk őszintén beszélgetni. Azt mondta, hogy nem azért szakítottunk, mert már nem szeretett és az előbbi egy hazugság volt. Amikor már józanodott azt is mondta, hogy ő még engem mindig szeret... Ráadásul nagyon. Ez nekem nagyon érzelem előhozó volt. Az este további idejében majdnem csak smároltunk. Rájöttem, hogy még én is szeretem és ő is engem nagyon. És ilyenkor elgondolkozok azon, hogy akkor miért nem vagyunk együtt. Kéne adni ennek a kapcsolatnak egy 3. esélyt? Hazakísértem, mert volt benne egy kis alkohol.Akkor is egyszer megálltunk és hosszan csókolóztunk. Olyan jó volt.
Ma reggel meg írt. Azt mondta, hogy az este sokat gondolkozott, de még mindig nem tudja, hogy mi legyen.
Az a baj, hogy én se tudom. Én csak a tényeket tudom. Szeretjük egymást. Nem akarok nélküle élni...
Életem legnehezebb napjai,sosem voltam még így elkeseredve.Ilyen mélyen se jártam még hogy olyan szinten összevagdostam magam hogy menni se tudok.És persze hogy mikor teljesen végig van vagdosva a lábam akkor kell iskolába szoknyába menni.Próbáltam én valamennyire eltakargatni meg fekete harisnyát vettem,abba reménykedve hogy nem veszik észre de nem sikerült elkerülni a figyelmet.Cseppet se volt megalázó,áhh dehogy.Ott mutogattak rám meg röhögtek,gondolhatjátok mit éreztem.Hazamentem,elővettem a pengém és tovább vagdostam magam és most tartok itt hogy menni is alig tudok.Hát szép vagyok mondhatom.Senkim sincs tényleg és nem tudom mit kéne magammal kezdeni,a zene segít,már évek óta az tartja bennem a lelket,főleg a Papa Roach és a Leander Rising.
Még egy ideig várok és harcolok ameddig bírom de már haldoklok.Vérzek.Senkim sincs.Elgyengültem.Szép se vagyok,jó alakom meg pláne nincs.Olyanra lenne szükségem aki szeret és foglalkozik velem,megölel ha szükségem van rá,támogat de arra várhatok...
A napjaim ugyanúgy kezdődnek, suliba menet füles be. A cél túlélni a napot, hogy este legyen. No de miért olyan fontos is nekem az este? Miatta. Ez az alkalom, hogy beszélgessünk egyáltalán facebookon és skypeon Mátéval és még néha a konditeremben is. 
